Flick Club LogoFlick Club Logo

"A legnagyobb bátorság a remény"

Illyés Gyula (1902-1983) szinte beláthatatlan terjedelmű és jelentőségű életművének hűséges és avatott kutatója volt Domokos Mátyás, aki a nagy költő halála után is töretlen lendülettel kutatta a már lezárult művet. A vaskos tanulmánykötet a szerzőnek Illyésről írt legfontosabb vagy eddig nem publikált esszéit, tanulmányait, kritikáit, jegyzeteit, cikkeit, illetve a vele készült interjúit adja közre. A kötet négy fejezetbe sorolt darabjai az ezredforduló táján, tehát Illyés Gyula halála után keletkeztek; az ötödik fejezet pedig Domokos Mátyás hagyatékából előkerült Illyésre vonatkozó iratainak, leveleinek, följegyzéseinek, szerkesztői jelentéseinek, szövegterveinek gyűjteménye. Domokos Mátyás valamennyi írásában "mélyfúrásokat" végez Illyés pályájának és életművének különböző rétegeibe. Például megjeleníti a költő első, felsőrácegrespusztai iskolájának képét és szellemét (Illyés Gyula első iskolája), mélyrehatóan elemzi a költő Koldusok című versét, amelyet mondandójában a Puszták népével állít párhuzamba. Hosszú elemzést közöl a nevezetes Egy mondat a zsarnokságról című korfordító versről is, majd több esszében méltatja a költő kultúr- és irodalompolitikai állásfoglalásait, föltárja írótársaival való kapcsolatait. Itt olvasható Domokos Mátyás 1975-ben készült, Illyéssel folytatott nevezetes televíziós interjújának szövege is (Kőasztalnál Tihanyban).

A szerző az Illyés-művek avatott elemzése mellett fölidézi a költő emberi arcát, kivételes egyéniségét is, miközben mégis csak folyvást versekről, esszékről, színművekről, publicisztikai művekről beszél. Domokos remekül foglalja össze Illyés munkásságának velejét és jelentőségét az életművet külföldieknek bemutató esszéjében, mondván: "Illyés Gyula roskasztóan gazdag életművében egy magyar »világszem« nyílik a Létre és az emberi történelemre" ("Hunn pupilla láng" egy "világszem" tükrében). Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent tanulmány- és esszékötet utolsó fejezete a szerző hagyatékában fönnmaradt, Illyésre vonatkozó vagy épp tőle származó dokumentumok olvasókönyve, ahol levelek, hivatalos és félhivatalos iratok, lektori jelentések, kritikák, jegyzetek szinte közvetlenül, testközelből vallanak a költőóriásról. Az illyési életmű csakugyan roskasztó terjedelmű és rétegezettségű, egyben alig ölmérhető jelentőségű, ehhez az életműhöz ad irodalmi vétetésű, de nagyon is emberi motivációjú kulcsot Domokos Mátyás vaskos könyve. Amely egyben azt is dokumentálja, hogy a tíz éve eltávozott szerző munkássága nélkül az Illyés-oeuvre jó részt föltáratlan lenne.

Reviews (0) see more

Seems like you haven't provided a review

Don't miss the opportunity to share your thoughts!

Similar Books
Similar Movies
Similar TV Series
Similar Games